2011. január 24., hétfő

Sárgaborsó főzelék


Hosszan gondolkodtam valami hangzatosabb címen, ami érzékelteti, hogy az egyszerű főzelék néhány kiegészítéssel milyen csodálatos élményt tud nyújtani, de végül letettem róla. Maradjon csak ilyen szerényen. De a lenézett sárgaborsó majd megmutatja!

50 dkg sárgaborsót bő vízben, amibe beleraktam egy hagymát negyedekre vágva és egy gerezd szétnyomott fokhagymát, 1 órát főztem. Ezalatt többször kifutott, nagyon fel tud habzani, jót takarítottam közben.
A hagymákat kivettem, a főzelék pedig tulajdonképpen kész is volt. A szétfőtt borsószemek maguktól besűrítik a levet, rántásra nincs szükség. Ha véletlenül sok a víz ( mert pl. nem fut ki annyiszor, mint nekem ), akkor szűrőkanállal egy másik edénybe át kell tenni a szétfőtt szemeket és megfelelő mennyiségű főzőlével higítani.
Ekkor ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Elkészítjük a sült hagymát: 2 nagy fej hagymát vékonyan felszeletelünk, lisztbe forgatjuk. Szitába tesszük és lerázzuk róla a felesleges lisztet, majd bő, forró olajban aranyszínűre sütjük, konyhai papírtörlőre szedjük.
Tálaláskor a főzeléket vékonyan meglocsoltam olívaolajjal, megszórtam  füstölt pirospaprikával, karikára vágott friss chilivel és ráhalmoztam a sült hagymát.

Amíg tart a tél...

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...