2012. július 19., csütörtök

Mézes, sült sárgabarackos fagyi, rozmaringos macskanyelv


A képen a háttérben szerényen megbújik az a kis sütemény. Na, ő a koncepció része volt, a macskanyelv nevű tojásfehérjés aprósüteményt ízesítettem egy kis rozmaringgal, hogy nagyon jól passzoljon a sárgabarack fagyihoz. Ezzel nem is volt gond, csak a sütike lett szépséghibás, ugyanis szokásomtól eltérően meglehetősen nagyvonalúan kezeltem a mennyiségeket, teljesen slendrián módon saccoltam a hűtőben várakozó tojásfehérje mennyiségét. Ennek meg is lett az eredménye, karcsú macskanyelv helyett lepényeket sikerült előállítanom. Az íze viszont remek lett, ezért leírom, természetesen helyes arányokkal a receptjét, mert egyszerű, gyors kiegészítő fagyihoz, kávéhoz és elvileg hosszan lehet tárolni is, csak azt rejtegetésnak hívják.
Először azonban a fagyi receptje, mégiscsak ő a főszereplő:

Mézes, sült sárgabarackos fagylalt
Recept:

  • 500 g sárgabarack
  • 3 evőkanál méz
  • fél rúd vanília kikapart magjai
  • 2,5 dl natúr (görög) joghurt
  • 10 dkg mascarpone
  • 1 evőkanál vodka
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (gázsütő 4-es fokozat).
A barackot megmossuk, kimagozzuk, elfelezzük. Sütőedénybe rakosgatjuk vágott felükkel lefelé. Megcsurgatjuk a mézzel, elosztjuk  rajta a vaníliát. Berakjuk a sütőbe és kb. 20 percig sütjük, amíg levet ereszt és egy kicsit megpirul. Hűlni hagyjuk, keverőtálba tesszük. Hozzáadjuk a szobahőmérsékletű joghurtot és a mascarponét. Botmixerrel pürésítjük, közben a vodkát is belekeverjük. (Ez elhagyható, csak azért van rá szükség, hogy később ne fagyjon olyan keményre.) A tálat lefedjük és négy-öt órára hűtőszekrénybe tesszük. Az így jól lehűtött krémet azután fagylaltgépben elkészítjük, vagy dobozba tesszük és félóránként átkeverve fagyasztjuk.

Macskanyelv
Recept:

  • 10 dkg porcukor
  • 10 dkg puha vaj
  • 1 kávéskanál vaníliaaroma
  • 3 tojásfehérje (szobahőmérsékletű)
  • 1 teáskanál apróra vágott friss rozmaring
  • 10 dkg liszt
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. (gáz 6-os fokozat)
A lisztbe belekeverjük a rozmaringot. A vajat habosra keverjük a porcukorral és a vaníliaaromával. A tojásfehérjéket villával enyhén felverjük, hozzákeverünk egy evőkanálnyi rozmaringos lisztet. Fokozatosan a vajas-cukros keverékhez adagoljuk, jól elkeverjük. Végül keverőkanállal a lisztet is beleforgatjuk a masszába. Habzsákba, vagy zacskóba szedjük. Kb.egy centis nyíláson keresztül 5 centi hosszú csíkokat nyomunk egy sütőpapírral kibélelt tepsire. A csíkok között hagyjunk tisztes távolságot. A sütőben 8-10 percig sütjük, a míg a szélei aranybarnák lesznek. Még melegen, kés, vagy tortalapát segítségével szedjük le őket a tepsiről, rácson hagyjuk kihűlni. Két nagy tepsi lesz ebből a mennyiségből.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...