2014. június 30., hétfő

Kecskesajtos sült barack - virtuális babaköszöntő


Kedves Aliz!
Nagy örömmel hallottam kisbabád születéséről. Sok boldogságot kívánok az anyasághoz, ami akárhogy is nézzük, a legszebb dolog a világon.
Az én receptajánlatom erre az alkalomra most egy gyors desszert, amelynek alkotóelemeit úgy próbáltam meg összeválogatni, hogy benne legyen néhány dolog, amit rövidke személyes ismeretségünk és a blogod alapján  tudok Rólad. Tudom, hogy van kerted s benne mindenféle gyümölcsfád, tudom, hogy nemcsak szereted a kecskesajtot, hanem komolyan foglalkozol sajtkészítéssel is, tudom, hogy szereted a friss fűszereket is és persze azt is tudom, hogy most nincs időd komoly főzésekre. Fogadd szeretettel ezt a kis kényeztetést, nekem nagyon ízlett, remélem Neked is fog!

Recept:
  • 4-5 db nektarin vagy sárgabarack
  • 1 evőkanál méz
  • csipet őrölt szegfűbors és fahéj
  • 3-4 teáskanál vaj
  • 20 g krémes kecskesajt
  • 2 evőkanál zsemlemorzsa
  • 1 teáskanál cukor
  • 10 bazsalikomlevél
Kivajazunk egy sütőtálat. Vágott felükkel felfelé beletesszük a félbe vágott barackokat, amiknek előzőleg kivettük a magját. A magházak üregébe fél mokkáskanálnyi vajdarabkákat teszünk. Mindegyiket megszórjuk a szegfűborssal és a fahéjjal. Előmelegített, 200 fokos (gázsütő 7-es fokozat) sütőbe tesszük 10 percig sütjük, amíg enyhén megpirulnak a barackok. Kivesszük a sütőből, hagyjuk langyosra hűlni.
Közben 1 teáskanál vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát. Amikor már szép aranybarna színe van, rászórjuk a cukrot, kevergetve megvárjuk, míg megolvad, ekkor egy evőkanál vizet öntünk a morzsás keverékre, további keverés mellett egy-két perc alatt elpárologtatjuk.
A langyosra hűlt barackok üregébe egy-egy darabka kecskesajtot teszünk, megszórjuk zsemlemorzsával, bazsalikomlevelekkel díszítjük. Végül mézzel megcsurgatjuk az egészet.
Azonnal fogyasztjuk.

A babaköszöntő többi résztvevőjének receptjei:
http://mimiesmamaminikonyhaja.blogspot.co.uk/2014/06/zabpelyhes-datolyas-madeleine-2.html
http://www.colorsinthekitchen.com/2014/06/rizspite-es-egy-virtualis-babalatogato.html
http://gesztenyeblog.blogspot.hu/2014/06/virtualis-babakoszonto-aliznak.html
http://dublinfelettazeg.blogspot.hu/2014/06/virtualis-babakoszonto.html
http://vs.hu/tibor-fischer-hulyesegekrol-nem-orban-tehet-0628?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201406
http://vaniliaakonyhaban.blogspot.hu/2014/06/sargarepa-kremleves-pacolt.html


2 megjegyzés:

Selectfood írta...

Szia Gabi!

Nagyon szépen köszönöm ezt a kedves meglepetést! Igen, valóban az anyaság a legszebb dolog a világon, és bár eddig sem voltak kétségeim felőle, de most már én is biztosan tudom.

A receptet ki fogom próbálni, már szereztem is be ma nektarint és sárgabarackot is. ;) :*

rakottkert írta...

Szia Alíz,
örülök, hogy örültél!!!
Ölellek.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...