2017. március 22., szerda

Csicsókás turbolyaleves



Itt a zsenge turbolya utánozhatatlanul üde, bódító illatával és légiesen cizellált levélkéivel. Ne hagyjátok ki ezt a pár hetet, amíg csak le kell hajolni érte az erdőszélen. Bevallom, jobban szeretem, mint a nekem sokszor túl átható ízű medvehagymát. Levesekhez kitűnő úgy is, ha csak a tetejére szórjuk tálaláskor. Hagyományos vinegrette (egy rész citrom, vagy borecet, három rész olívaolaj, pici só, esetleg cukor) ízesítőjeként salátákra, illetve sült, vagy párolt zöldségekre locsolhatjuk. Fűszervajba, túrós/ricottás szendvicskrémekbe is keverhetjük. Gombához is nagyon jól megy, az első tavaszi kucsmagombához például.
A blogon máskor is lelkendeztem már a turbolyáról, akkor frittátába és szintén levesbe tettem. Ez a mostani leves csicsókával készült, a lehető legegyszerűbben.
Könnyű, tavaszi, végre!

Recept:

  • 70 g csicsóka (egy közepes méretű)
  • 2 szál újhagyma
  • 20 g vaj
  • 20 g (egy nagy csokor) turbolya
  • 6 dl zöldség alaplé
  • fél teáskanál só
  • pár csepp frissen facsart citromlé
  • tálaláshoz snidling és ehető virágok
Fazékban megolvasztjuk a vajat, rátesszük a zöldjével együtt karikákra vágott újhagymát, egy-két percig dinszteljük, de vigyázzuilya, százszorszépnk, ne pirzljon meg. Hozzáadjuk a meghámozott, vékonyan felszeletelt csicsókát. Átforgatjuk, enyhén sózzuk. Felöntjük az alaplével, addig főzzük, amíg a csicsóka megpuhul. Ekkor zsenge száraival együtt beletesszük a turbolyát (néhányat félreteszünk a tálaláshoz) és botmixerrel pürésítjük. Ha szükséges még usózzuk és pici citromével ízesítjük.
Tányérokba szedjük, tetejét megszórjuk a félretett turbolyával, snidlinggel és ehető virágokkal (pl. salátaboglárka, ibolya, százszorszép).
Két személynek elegendő.

2017. március 19., vasárnap

Teriyaki lazacszelet


Könnyen elkészíthető, szuper pácot ajánlok, amit nemcsak lazachoz, más, tömör húsú halhoz (például tőkehalhoz) is lehet használni. Az egyetlen különlegesebb hozzávaló a szójaszósz - ez nem teljesen igaz, kellene még szaké (japán rizspálinka) és mirin (japán édes rizsbor), de ezeket vodkával/fehérrummal, illetve tokaji aszúval váltottam ki. Persze nem baj, ha az eredeti japán hozzávalókat használjuk, de talán ritkábban fellelhetők még egy jól felszerelt konyhában is és nehezebben beszerezhetők, mint egy üveg vodka és egy kis tokaji. Viszont az ízhatás ezekkel is tökéletes!
Ha netán a körítésnél is szeretnénk a japán vonalon maradni, ajánlom a szezámmagos spenótsalátát, nagyon jól passzol a halhoz.

Recept:

  • 50 dkg lazacfilé
pác a halhoz: 2 evőkanál vodka, vagy fehér rum, vagy szaké, 4 evőkanál szójaszósz

teriyaki szósz: 50 ml tokaji aszú, vagy mirin, 2 evőkanál szójaszósz, 1 teáskanál barna nádcukor

A hal pácát tegyük lapos tálba. A lazacfilét vágjuk bőröstül négy egyenlő darabra. Húsos felükkel lefelé tegyük a pácba legalább 10 percre.

Keverjük össze a teriyaki szósz hozzávalóit.
Serpenyőben melegítsünk fel 1 evőkanál olajat. A halat konyhai papírtörlővel szárítsuk meg. Bőrös felükkel lefelé tegyük a serpenyőbe és közepes lángon süssük 5 percig, majd fordítsuk meg és a másik oldalát is süssük 1 percig. Vegyük ki a halszeleteket a serpenyőből egy tányérra. Húzzuk le a bőrét (így nagyon könnyen lejön).
A serpenyőből töröljük ki a zsiradékot, majd tegyük vissza a tűzre. Öntsük bele a teriyaki szószt. Forraljuk fel, majd alacsony lángon még egy percig főzzük, amíg egy kicsit besűrűsödik. Tegyük bele a halat, főzzük még egy-két percig, amíg átsül (ne süssük sokkal tovább, nehogy kiszáradjon!), közben öntözgessük a szósszal a felül lévő oldalát.
Forrón tegyük tányérokra és öntözzük meg a maradék szósszal.
Főtt jázminrisszel és szezámmagos spenótsalátával tálaljuk.

2017. március 14., kedd

Diós töltött pisztráng



Újdonsült perzsa szakácskönyvem, a Taste of Persia (írója Naomi Duguid) fantasztikus olvasmány, az ember szinte elfelejti, hogy szakácskönyvet lapozgat. A perzsa kulináris örökséghez tartozó országok, Irán, Kurdisztán, Azerbajdzsán, Grúzia és Örményország városaiban, falvaiban, piacain járunk és tényleg, mintha mi magunk is ott lennénk. A receptek közötti rövid történetekből nagyon sok részletet megtudhatunk egy-egy alapanyag fontosságáról, a mai élet jellegzetességeiről, a családok életéről. A fotók is ezt támasztják alá - az ételfotókon kívül mindegyik szinte pillanatfelvételnek tűnik, valóban olyan, mint egy utazás, tele élményekkel, kedves emberekkel, színekkel, örökre megmaradó pillanatokkal.
A fejezetek címeiből is sokat megtudhatunk ennek a hihetetlen történelmi távlatokkal rendelkező régiónak a konyhai hagyományairól: Ízek és fűszerek, Saláták és zöldségek, Leves-mennyország, Töltött zöldségek és tészták, Halak, Grillezett húsok, Egytálételek, Rizs és egyéb gabonák, Lepénykenyerek, Édességek, Gyümölcsök.
Olyan gazdag a könyv és olyan sok benne (szinte mindegyik) az izgalmas recept, hogy fogadalmat tettem: most egy darabig nem veszek új szakácskönyvet.
Elsőként ezt az azeri diós pisztrángot készítettem el. A diót gyakran használják húsos, fűszeres ételek mártásához, zöldséges töltelékekhez, nem csak édességekhez, mint ahogy nálunk megszokott. A pisztránghoz is nagyszerűen illett, szinte nem is kell hozzá köret, annyira laktató.

Recept:
  • 4 db körül-belül 25 dekás pisztráng
  • 3 evőkanál napraforgó-, vagy olívaolaj
  • 3 közepes fej hagyma
  • 160 g dió
  • 40 g birsalmasajt, aszalt szilva és/vagy sárgabarack vegyesen, 
  • 1,5 teáskanál só
  • 1 evőkanál citromlé
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
Az aszalt gyümölcsöt áztassuk be negyed órára langyos vízbe. (Ha birsalmasajtot is használunk, azt nem kell beáztatni.)
A hagymákat vágjuk apróra és dinszteljük puhára egy evőkanál olajon.
A diót tegyük késes aprítógépbe és daráljuk meg. Adjuk hozzá a hagymát, a lecsöpögtetett aszalt gyümölcsöt és fél teáskanál sót, keverjük tovább együtt a gépben. Adjuk hozzá a citromlevet, ezzel is keverjük el.
Béleljünk ki egy a halaknak megfelelő méretű tepsit sütőpapírral, akkorával, ami bőven túllóg a halak méretén.
A pisztrángokat mossuk meg, töröljük kívül-belül szárazra és helyezzük a tepsire egymás mellé.
Sózzuk meg a belsejüket, majd locsoljuk meg a maradék olajjal kívül és belül is. Töltsük meg a diós pasztával mindegyik halat. Ha marad valamennyi töltelék, azt gyúrjuk gombócokká és tegyük a tepsibe a halak közé. Fektessünk sütőpapírt a tetejére és az alsó papír kilógó széleivel hajtogassuk össze.
Tegyük a sütőbe és 30 percig süssük.
A papírból kibontva azonnal tálaljuk, tetszés szerint krumplisalátával, rizzsel, friss zöldsalátával.

Naomi Duguid: Taste of Persia című könyve alapján.



2017. március 5., vasárnap

Pirított mandulás narancstorta



Tunéziai narancstorta címen találtam ezt a receptet, de szerintem a narancs íze mellett a torta erőteljes és jellemző ízét a pirított mandula adja. Nagyon finom, nagyon egyszerű, nagyon időszerű.

Recept:

  • 100 g egész, hámozatlan mandula
  • 60 g zsemlemorzsa (lehetőleg házi)
  • 1,5 teáskanál sütőpor
  • 170 g barna nádcukor
  • 160 ml olívaolaj
  • 4 tojás
  • 1 narancs reszelt héja és leve
  • fél lime (vagy citrom) reszelt héja és leve
  • csipet só
  • 2 egész szegfűszeg
  • 1 rúd fahéj
  • datolya, vérnarancs és gránátalma a tálaláshoz

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
A mandulát sütőlapra tesszük és 8 percig pirítjuk. Hagyjuk kihűlni, majd késes robotgépben megdaráljuk.
Az őrölt mandulát keverőtálban összekeverjük az átszitált zsemlemorzsával, a sütőporral, a cukorral és a csipet sóval.
Egy másik tálban összekeverjük a tojásokat, az olívaolajat és a narancs- és lime-, vagy citromhéjat.
Kivajazunk és sütőpapírral kibélelünk (csak az alját) egy 22 cm átmérőjű tortaformát. Beleöntjük a masszát és a forró sütőben 40 perc alatt megsütjük.
20 percig pihentetjük.
Közben a narancs és a fél lime (vagy citrom) levét, a fahéjat, szegfűszeget és két evőkanál cukrot kis lábasban addig főzzük, amíg a cukor felolvad és egy kissé besűrűsödik.
A félig kihűlt tortát tálra csúsztatjuk, villával, vagy hústűvel sűrűn megszurkáljuk, evőkanállal óvatosan rácsurgatjuk a szirup felével.
A szeletekre vágott tortát filézett, vagy karikákra vágott vérnaranccsal, datolyával, gránátalmával fogyasztjuk és még locsolunk rá kevés szirupot.

Russell Moore - Allison Hopelain: This is Camino című könyve alapján.





2017. március 4., szombat

Fettucine Alfredo és a többiek


Egy újabb legendás étel valódi, romantikus, mesébe illő legendával, nem is eggyel. Az Alfredo tésztáról van szó, bejegyzésem apropója pedig az Elizabeth Minchilli in Rome nevű blog néhány héttel ezelőtti cikke, ami ismét eszembe juttatta ezt a kedvencemet a hozzá kapcsolódó összes, sokak számára ismert, mégis mindig izgalmas információjával együtt. Nézzétek meg Elizabeth írását, sok kép és egy kisfilm is tartozik hozzá, amiből felkészülhetünk az otthoni megvalósításra is!
Az összesen három összetevőből álló, keletkezése korában ( 20. század eleje) az olasz konyha újhullámos vonalához tartozó nem paradicsomos, nem olívaolajos, ellenben sok vajat és sok érett parmezánt tartalmazó sápadt külsejű, de annál finomabb ételt Alfredo Di Lelio találta ki 1908-ban nyitott első vendéglőjében, Róma egyik, azóta átépített kis terén. 1914-ben kellett új helyszínre költözniük, a Via della Scrofa-ra. Egészen 1943-ig üzemeltette itt a helyet, amikor a háborús viszontagságokba belefáradt Alfredo eladta az akkori főpincérének. A mai napig itt található az EGYIK eredeti Alfredo étterem, az Alfredo alla Scrofa, ahol továbbra is autentikus módon készítik a Fettucine Alfredot.
Azonban a Di Lelio család is erőre kapott és 1950-ben újra megnyitották saját éttermüket Il Vero Alfredo néven a Piazza Augusto Imperatore-n és a mai napig töretlen lelkesedéssel készítik híres tésztájukat és őrzik a tradíciót. Olyannyira, hogy amikor pár éve feltettem a blogra a Párizsi gnocchi Alfredo mártással című receptemet, hamarosan érkezett hozzá egy megjegyzés, amelyben a család nevében tájékoztattak a híres vendéglő történetéről és mostani helyéről. Nagy megtiszteltetésnek vettem, hogy egy ilyen kis magyar blogra is odafigyelnek, mert fontos nekik a hírnevük. (Pedig abban a receptben használok tejszínt is - a gnocchi miatt.)
A hely-és családtörténet után térjünk át az igazán mesés részletekre! Az egyik maga a keletkezés története: Alfredo felesége várandós volt, ennél fogva étvágytalan, az aggódó apa és vérbeli vendéglős pedig kitalálta neki a tojásos tésztából, tápláló vajból és ízletes parmezánból készült fogást, amitől nyilván minden kismamának visszatér az étvágya. Bizonyára ismerte felesége ízlését és használt a terápia.
Hosszúra nyúlt fejtegetésemből még hátravan egy nem kevésbé érdekes momentum: Mary Pickford esete a Fettucine Alfredoval. A híres amerikai némafilm színésznő, -aki később első hangosfilm szerepéért Oscar-díjat is kapott-, akkori férjével, Douglass Fairbanks-szel nászútját töltötte Rómában. Rabul ejtette őket az Alfredo-tészta varázslatos kanál-villa készítési módja, ezért elutazásukkor egy dedikált arany készletet ajándékoztak a tulajdonosnak. Ez az evőeszköz azóta is szimbóluma mind az ételnek, mind a helynek, még ha nem is pont ezzel a két darabbal bűvészkednek minden nap.
Nekünk sem kell szomorkodnunk, ha nincs otthon arany étkészletünk és esetleg emiatt eltekintenénk egy jó kis Alfredo főzésétől. Kipróbáltam, működik egyszerű kanállal és villával, lényeg a gyorsaság és az alaposság. És természetesen a jó minőségű vaj, a 16-18 hónapos parmezán és a tojásos tészta, ami lehet pappardelle is, de a fettucinét könnyebb keverni, mert keskenyebb.
Bocs a sok szövegért. A tészta jó és megérdemli.

Recept:
  • 250 g farfalle vagy pappardelle tészta
  • 50 g szobahőmérsékletű vaj 
  • 60 g frissen reszlet parmezán
A tésztát lobogva forró sós vízben kifőzzük, vigyázzunk, ne főzzük túl!
Közben előmelegítjük a tálat, amiben keverni és tálalni fogjuk a tésztát. A tál legyen elég nagy és enyhén mély is, hogy legyen tér a keverésre és a tésztát mindenhol átjárhassa a krémessé váló vaj és parmezán.
A sajtot lereszeljük kézi reszelő tüskés részén. Ettől lesz a parmezán egészen apró morzsás, ami szükséges ahhoz, hogy könnyen és megfelelően olvadjon és keveredjen.
A puha vajat két darabban a meleg tányér aljára tesszük. Rászedjük a lecsöpögtetett, frissen kifőtt tésztát. Meglocsoljuk 4 evőkanál főzővízzel és rászórjuk a reszelt parmezánt. Megszórjuk egy csipet sóval, majd egy kanál és egy villa segítségével keverni kezdjük. Elég gyorsan és minden irányban igyekezzünk irányítani a mozdulatainkat, hogy a vaj és a sajt a forró tésztavíz közreműködésével egyenletesen bevonja a tésztát.
Körül-belül két perc keverés után kész is a krémes, fénylő, nagyon finom tésztánk.
Azonnal fogyasztjuk.
Ez a mennyiség két személyre elég.




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...