2011. március 30., szerda

Kuszkusz naranccsal és reteklevéllel

Ismét egy köretért szeretnék lelkesedni. A kuszkuszért, amit most már nem csak keleti élelmiszereket árusító helyeken lehet kapni, hanem a különböző üzletláncok boltjaiban is. Elkészítése egyszerűbb már nem is lehetne, hiszen csak forró folyadékkal kell felönteni, olívaolajat keverni hozzá és ízesíteni sóval, borssal, citromlével. Petrezselymet, koriandert, mentát és aszalt gyümölcsöket is adhatunk hozzá.
Ezt a kuszkuszt én most naranccsal és friss retek vékonyra vágott levelével kevertem. Halhoz ettük.

Recept: 1 csésze kuszkuszt tegyünk egy fedővel rendelkező edénybe. Forraljunk fel 1,5 csésze csirke-, vagy zöldség alaplét, vagy vizet. Öntsük a kuszkuszra, enyhén sózzuk, borsozzuk, öntsünk hozzá 2 evőkanál olívaolajat, keverjük meg és fedjük le. Hagyjuk állni 15 percig. Villával lazítsuk szét a szemeket. Adjuk hozzá fél narancs reszelt héját és levét, és egy maréknyi jól megmosott, megszárított csíkokra vágott reteklevelet.
( A retekleveleket egymásra helyezzük, feltekerjük, vékonyan szeleteljük, így kapunk csíkokat. ) Végül a kuszkuszhoz keverünk még 1 evőkanálnyi vajat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...