2011. augusztus 19., péntek

Érzelmes beszámoló egy görög pékről

Görögország, Szerifosz szigete. Hora nevű település, az egyetlen a kikötőn kívül. A fehérre meszelt házak felkúsznak a kopár hegyre, hósipkaként borítják. A meredek utcákon jól kifulladsz. A szél nem hoz esőt, de fúj rendületlenül, szoknyát, hajat, kalapot. Itt a kávénak idő kell, hogy leülepedjen, kortyonként iszod és nagy pohár vizet kapsz hozzá. Kényelmetlen az a kis fonott szék, mégsincs kedved felállni róla. Jó nézni azokat a szép idős embereket.
És hát a pék. Éjjel kettőkor kezdte a munkát, ahogyan mutogatásokból megértettem. Fél 7-kor, amikor egyszer odamentem, már egy adag kenyér kisült, a következőt formázta egyetlen segédjével. Megkérdeztem, hogy fotózhatok-e, valamit morgott. Végig morgott, a fiatal sráccal is csak vezényszavakban beszélt. A fiú mérte a tésztát, az öreg nyomott rajta egyet, hajtott kettőt, rakta a keretes tálcára egymás mellé, a harmonikára hajtott konyharuha közé a hosszúkásra formázott tésztát. Közben tovább morgott: a kelesztő tálcák nem voltak elég jól egymásra helyezve, három centit még kellett rajtuk igazítani; a kemence megfelelő hőmérsékletéhez hiányzott még négy-öt gyújtósnál is kisebb fadarab, amit ő talált kint a hasábfák közt. Amikor már ezekből is parázs lett, akkor be lehetett tenni a kenyereket. 50-60-at egyszerre. Ezt a srác csinálta; szájába vette a pengét, szépen a lapátra tett egy kenyeret, megvágta, liszttel szórta, be a kemencébe. Ekkor kaptam én is egy morgást: most már menjek ki. Igaza van, itt munka folyt. Ezután az ablakon át kukucskáltam.
A kenyér nagyon finom volt. A bácsi pedig délután kiült egy székre az utcán, lábát feltette az egyik karfára, nézelődött. Köszönt mindenkinek, kedves lett, beszédes. Nem kellett már morogni, elkészültek a kenyerek.






Mindenkinek kívánok finom, ropogós héjú, igazi kenyereket augusztus 20.-án és utána is , mindig!
Az akklimatizálódás lassan megy, de hamarosan recepttel is jelentkezem.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...