2012. június 5., kedd

Sült káposztacikkek barnított vajas öntettel


Összesen öt hozzávaló, elkészítési idő 10 perc.
A káposzta nehezebb emészthetőségét a szegfűbors felfúvódást enyhítő hatásával ellensúlyozzuk. A barnított vaj mogyorós ízét a szegfűbors fahéjas-szegfűszeges illatával és borsos ízével fokozzuk. Mindehhez a szegfűborsot mozsárban frissen törjük. A lazán egymásba boruló levelekből álló káposztacikkeket minden ügyességünket latba vetve, főképpen konyhai csipesz segítségével forgatjuk. Nem esünk kétségbe, ha mégis szétesnek. Mert úgy is szép és finom.

Recept:
  • fél fej káposzta 
  • 3 evőkanál vaj
  • 2 teáskanál borecet
  • fél kávéskanál frissen tört szegfűbors 
A káposztának csak a legkülső, valóban fonnyadt leveleit szedjük le. Torzsáját kivágjuk. A fejet nyolc egyforma, vékony cikkre vágjuk.
Egy nagy serpenyőben felforrósítunk két evőkanál a vajat, rátesszük a káposztacikkeket. Mindkét oldalukon néhány percig erős tűzön megsütjük, közben egy-egy csipet sót hintünk rá. Egy másik, kisméretű lábasba tesszük a maradék egy evőkanál vajat. Közepes tűzön addig sütjük, amíg barnulni kezd és mogyorós illata lesz. Akkor hozzáadjuk az ecetet. Még egy percig főzzük. Beleszórjuk a szegfűborsot és az öntetet egyenletesen a káposztára locsoljuk. Tálalás előtt megszórhatjuk még sópehellyel.
Frissen sült húshoz, halhoz finom köret.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...