2013. április 14., vasárnap

Citromos báránysült


Olyan kár, hogy ez nem egy látványos étel, mert attól félek, szavakkal sem fogom tudni eléggé leírni, hogy mennyire jó és így nem tudok kellőképpen kedvet csinálni hozzá. Azért megpróbálom. Görög receptről van szó, ahol ugye a bárányhús nem oly ritka tünemény, mint nálunk. Ha nem is hétköznapi, de gyakori húsfélének számít, amit mindenféle ünnepélyesség és cifrázás nélkül is sokszor főznek a kéznél levő, más ételeknél is előszeretettel alkalmazott ízekkel és kiegészítőkkel párosítva. Ez esetben citrommal van jól meglocsolva az előpirításon átesett bárányhús, mellédobva még egy kevés fokhagymafej, a végeredmény pedig csodálatosan omlós hús, tiszta, friss ízek, könnyedség, vele főtt körettel együtt. Nincsen semmi trükk, csak a friss bárányhús egy megbízható hentestől, jóféle krumpli és durván két órányi türelem, amíg megfő minden. Szívből ajánlom annak is, aki még soha nem főzött bárányt, mert ehhez tényleg nem kell sem sokféle alapanyag, sem nagy tudomány.
Négy emberes adag.

Recept:
  • 1 kg csontos bárány lapocka
  • 3 evőkanál vaj
  • 1 citrom leve
  • 2 fej fokhagyma
  • 1 dl zöldség, vagy szárnyas alaplé
  • 1 kg krumpli
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 csokor petrezselyem
A bárányt még a hentesnél vágassuk nagyobb darabokra. Előkészítéskor mossuk meg, töröljük szárazra, majd sózzuk, borsozzuk.
Egy nagy, vastag aljú lábasban (vaslábasban, de lehet tűzre tehető cserépedény is) felolvasztunk 2 evőkanál vajat. Rátesszük a báránydarabokat, erős tűzön körbe pirítjuk. Ráöntjük a citromlevet, hozzáadjuk az alaplevet, vagy a vizet. A hús közé helyezzük az egészben hagyott, csak külső hártyájától megpucolt fokhagymafejeket. Lefedjük az edényt és nagyon alacsony lángon másfél óráig főzzük. 
Megpucoljuk a krumplikat, gerezdekre vágjuk. Egy serpenyőben a maradék 1 evőkanál vajon erős tűzön minden oldalán megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd a húshoz adjuk. Újra lefedjük az edényt és még annyi ideig főzzük, amíg a krumpli megpuhul.
Tálaláskor vágott petrezselyemmel bőven megszórjuk.


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...