2013. június 2., vasárnap

Epermenü


A Rakottkert facebook oldalán támadt nemrég az az ötletem, hogy kéne csinálni egy olyan napot, amikor minden étkezésben, minden ételben szerepelne az eper. Egy ilyen eljövendő szép napra állítottam össze ezt a menüsort, benne egy főétellel, egy desszerttel és egy olyan salátával, ami lehet könnyű ebéd, vagy vacsora is. Mindegyik étel gyorsan elkészül és olyan párosításokat tartalmaz, amik nagy kedvenceim. 
A saláta esetében ez a kenyér és gyümölcs páros, illetve a spárga az eperrel, ami szinte törvényszerű, hiszen egyazon időben jelennek meg a piacon, így nem is tehetnek mást, mint hogy remekül passzoljanak egymáshoz. 
A rózsaszínre sütött kacsamellhez köztudottan jól mennek a gyümölcsös, édeskés ízek ez alól az eper sem kivétel, én most egy könnyű salsával hoztam össze, fantasztikusan finom lett!
A desszert esetében az történt, hogy a reggeli szertartásos zöldteázásom közben valami rejtélyes módon sokszor eper illatot/ízt vizionáltam. Pedig teljesen natúr, szálas zöldteát iszom és még híre sem volt az epernek. Így aztán ehhez a képzelt ízhez kerestem desszertet, a panna cottában pedig az a jó, hogy tulajdonképpen bárhogy lehet ízesíteni. Nagyon különleges hatású lett, pont olyan, amilyenre gondoltam.
Próbáljatok ki egy ilyen epres napot! Ez a menüsor csak ötletadó, variálni, kiváltani bárhogy lehet. Az egyes elemek pedig menün kívül is bevethetők.
Figyeljétek a facebookot, mert valamelyik júniusi napra kitűzöm az Epernapot és akkor várom a jobbnál jobb ötleteket! Még játék is kapcsolódik hozzá!

Epres-spárgás panzanella:
  • 3 szelet szikkadt barnakenyér/bagett
  • 20 dkg eper
  • 20 dkg spárga (lehet vegyesen fehér és zöld, vagy csak az egyik)
  • 1 evőkanál szezámmag
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 1 teáskanál vaj
  • 1 teáskanál barnacukor
  • só, frissen őrölt bors
  • 1 lime, vagy fél citrom leve
A kenyeret kockákra vágjuk, egy evőkanál olajjal és egy csipet sóval, kevés frissen őrölt borssal összekeverjük. Sütőpapírral borított tepsire terítjük, 200 fokra előmelegített sütőben 5-7 percig sütjük, amíg enyhén megpirul.
A spárgát megmossuk, végeit lepattintjuk, alsó részét meghámozzuk, másfél centis darabokra vágjuk. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, rátesszük a spárgát, meghintjük a cukorral, egy csipetnyi sóval és a szezámmaggal. Közepesen erős tűzön 5 percig sütjük. 
Az epret megmossuk, kicsumázzuk.
A lime, vagy citrom levét krémesre keverjük a maradék 2 evőkanál olívaolajjal.
Salátástálba tesszük a kenyérkockákat, a sült spárgát. Hozzáadjuk az epret, amiből a nagyobb szemeket félbe vágjuk. Meglocsoljuk az öntettel. Óvatosan összekeverjük.
Fantasztikus ebéd, vagy vacsora. Vagy előétel.



Sült kacsamell epersalsával:
  • 1 kacsamell filé
  • só, bors
  • 1 teáskanál méz
  • 1 evőkanál balzsamecet
  • 20 dkg eper
  • 1 kis fej lilahagyma, vagy 5 szál újhagyma
  • 1 friss zöld chilipaprika karikákra vágva
  • kis csokor koriander, vagy petrezselyem felaprítva
  • fél lime leve
A sütőt 180 fokra bekapcsoljuk. (Gázsütő 4-es fokozat) A kacsamell két felét külön vesszük. Bőrüket két irányban, egymásra merőlegesen éles késsel beirdaljuk.Mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőt felforrósítunk, beletesszük a kacsamelleket, bőrös felükkel lefelé. A tüzet közepesre mérsékeljük, a zsírt kiolvasztjuk és a bőrt ropogósra sütjük. Nem kell kapkodni, hagyjunk időt a felesleges szír kiolvadásának. Közben egyszer leöntjük alóla a kisült zsírt. (Ebben süthetünk majd apró újkrumplit köretnek.) Megfordítjuk a húst és a másik oldalát is három-négy percig sütjük, hogy egy kis színt kapjon. A ropogósra sült bőrös felét megkenjük az összekevert mézes balzsamecettel. Ha sütőbe tehető a serpenyőnk, akkor abban, ha nem, egy sütőedénybe átrakva az előmelegített sütőbe tesszük a húst, bőrös felével fölfelé, 10-13 percre. Kivesszük a sütőből és tálalás előtt 5 percig pihentetjük
Az epersalsához apróra vágjuk a megmosott, megtisztított epret, tálba tesszük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, a chilit és a koriandert, meglocsoljuk a lime lével.
A felszeletelt kacsamellet az epersalsával (és a kisült zsírban pirított parázs krumplival) tálaljuk


Zöldteás panna cotta eperrel
  • 100 ml tej
  • 350 ml tejszín
  • 2 evőkanál zöldtea (vagy két zöldtea filter, ízesítetlen!)
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 90 g cukor
  • 1 és fél lap zselatin
  • eper a tálaláshoz
A tejet és a tejszínt a cukorral és a vaníliával együtt lábasba tesszük. Hozzáadjuk a zöldteát. Öt percig főzzük, majd elzárva alatta a lángot még három percig pihentetjük. A zselatinlapot egy kis tálba tesszük, ráöntünk egy pohár vizet, áztatjuk. A főzés végeztével a zöldteás folyadékot átszűrjük egy tálba. A puhára ázott zselatinlapokat kinyomkodjuk és elkeverjük a meleg folyadékban. Négy kompótos tálba, vagy csészébe elosztva széttöltjük a krémet. Mindegyik tálkát lefedjük fóliával és egy éjszakára, de legalább három órára hűtőszekrénybe tesszük.
Tálaláskor egy percre forró vízbe mártjuk a tálkát, késsel körben meglazítjuk a krémet, majd tányérra borítjuk. Mivel nincs benne sok zselatin, ezért elég lágy a krém, viszonylag sérülékeny emiatt a forma, de ki lehet borítani. Ha valaki nem szeretne kockáztatni, a tálkából is fogyasztható, ugyanolyan finom. Az eper-szeletekről viszont semmiképpen ne feledkezzünk meg!

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...