2015. szeptember 19., szombat

Párolt-körtés és gluténmentes torta



Az első sütésből még kóstolni sem tudtam, ebből arra következtettem, hogy nem lehet rossz ez az amúgy igen egyszerű sütemény. Próbáltam megfogalmazni, hogy mitől olyan finom (mert aztán a második sütésnél már az első szelet az enyém volt) és hát több okot is találtam. Az egyik a hajdinaliszt és a mandula elegye, egyszerűen annyira jó ízű a tészta - ami mondjuk nem meglepő a szintén hajdinalisztes financier tapasztalatai óta. A másik ok szerintem az, hogy a körte picit meg van párolva és ízesítve is mielőtt a tésztára kerül és szerintem ez a puhaság és szaftosság jót tesz neki. Körte helyett almával is ugyanígy működik a dolog, sőt lecsöpögtetett őszibarack, vagy birsalma kompóttal is! Nyers, negyedekbe vágott szilvával is biztosan nagyon finom, amíg tart a szilvaszezon ki is fogom próbálni.
Mivel jól tárolható és becsomagolva pár napig nem is nagyon szárad ki, kitűnő uzsonna-sütemény például megfáradt iskolások számára. Legalábbis én elég jó visszajelzéseket kaptam.

Recept:

  • 120 g mandula
  • 80 g hajdinaliszt
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 170 g puha vaj
  • 100 g barna nádcukor
  • 4 evőkanál kristálycukor
  • 1 teáskanál vaníliaesszencia
  • 4 tojás szétválasztva
  • negyed teáskanál só
a párolt körtéhez:

  • 4 db vajkörte 
  • 1 evőkanál frissen facsart citromlé
  • 2 evőkanál cukor
  • fél rúd fahéj
  • 3 szem szegfűszeg
  • 1 evőkanál víz
Előmelegítjük a sütőt 180 fokra.
Először elkészítjük a körtét: meghámozzuk, magházukat kivágjuk, negyedekre, majd kockákra vágjuk. Főzőedénybe tesszük, meglocsoljuk a citrommal, hozzáadjuk a cukrot és a fűszereket, ráöntünk egy evőkanál vizet. Közepes lángon 5-8 percig főzzük, amíg a körte megpuhul, de még nem fő szét. Hűlni hagyjuk.
Összeállítjuk a tésztát: először a mandulát és a hajdinalisztet késes robotgépbe tesszük és összedaráljuk. (Ha darált mandulát használunk, akkor ez a lépés kihagyható, csak össze kell keverni az őrölt mandulát és a lisztet.) Hozzákeverjük a sütőport.
Keverőtálban (géppel, vagy kézi habverővel) habosra keverjük a vajat és a cukrot. Hozzáadjuk a vaníliát és a tojások sárgáját.
Külön fölverjük a tojásfehérjét. Amikor elkezd keményedni hozzáadjuk a sót és a cukrot. Lágy, könnyű állagú habot verünk.
A mandulás-hajdinalisztes keveréket összedolgozzuk a vajas-cukros-tojássárgás krémmel, majd ehhez hozzáadjuk a tojáshabot. Először csak a két-harmadát dolgozzuk bele, ekkor még bátran keverjük, hogy fellazuljon a tészta. A többi tojáshabot viszont óvatosan, alulról felfelé keverve dolgozzuk el a tésztában.
Kivajazunk és sütőpapírral kibélelünk (csak az alját) egy 23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát.
Belesimítjuk a tésztát. A párolt körte levét lecsöpögtetjük (megisszuk!) és eloszlatjuk a tészta tetején.
Betesszük a sütőbe, 35-40 percig sütjük, amíg a teteje enyhén megpirul és a beleszúrt hústűre nem ragad már a tésztából.
A sütőből kivéve rácson hagyjuk kihűlni. Felvágás előtt szórjuk meg kardamommal ízesített cukorral.

Kardamomos, vagy csillagánizsos cukor:
Egy kis befőttesüvegbe cukrot szórunk, 4-5 szem egész kardamomot, illetve 2-3 szem csillagánizst teszünk rá, összerázzuk. Süteményekre, palacsintára csodás kiegészítő.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...