2015. november 30., hétfő

Édeskrumpli és lencse egy tálon





Játszottam egy kicsit az ízekkel, állagokkal. Egy korábbi alkalommal már kirptóbáltam az édeskrumpli (vagy batáta) pürét fűszeres, sült vajjal kikeverve, szendvics alapnak. Nagyon jól megy hozzá a grillezett padlizsán valamilyen markáns ízű sajttal, például pecorino-val, de maradék sült hússal is kombinálhatjuk.
Annyira ízlett, hogy újra megcsináltam és közben elképzeltem hozzá az enyhén savanykás lencsesalátát, megkoronázásként pedig a ropogós kenyérmorzsát. Kicsit ugyan pepecselős összeállítás, mivel a három alkotóelemet külön-külön el kell készíteni, de néha szükség van az aprólékos munkára, hogy új felfedezéseket tehessünk és meglephessük akár saját magunkat.

Recept:
az édeskrumpli püréhez:
  • 1 édeskrumpli
  • 30 g vaj
  • 3-4 zsályalevél
  • 1 gerezd fokhagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • kevéske olívaolaj
Az édeskrumplit megmossuk, egészben egy sütőedénybe tesszük. Vékonyan megkenjük olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk. Befedjük az edényt alufóliával, 190 fokos sütőben körül-belül egy órát sütjük, amíg belül megpuhul.
Megvárjuk, míg kicsit kihűl, akkor lehúzzuk a héját, a puha belső részt pedig keverőtálba kanalazzuk.
A vajat serpenyőben megolvasztjuk, hozzáadjuk a zsályát és az egészben hagyott fokhagyma gerezdet. Addig sütjük nagyon alacsony lángon, amíg a fokhagyma egy kis színt kap és a vaj enyhén barnulni kezd.
A fűszeres vajat az édeskrumplira szűrjük (a zsályát őrizzük meg!) (a fokhagymát is felhasználhatjuk krémekbe, levesbe, stb.), botmixerrel pürésítjük, ízlés szerint sózzuk.

a lencsesalátához:
  • 100 g lencse
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 babérlevél
  • 1 kis fej hagyma
  • só, frissen őrölt bors
  • 1-2 teáskanál vörösborecet
  • 1 teáskanál cukor
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • fél fej lilahagyma
A lencsét megmossuk, hideg vízben egy órát áztatjuk. Kétszeres mennyiségű sós vízben a babérlevéllel, az egész hagymával és a fokhagyma gerezddel feltesszük főni. Amikor felforrt, azonnal lejjebb vesszük alatta a hőfokot, a lencsének nem szabad erős lángon főni, mert szétesnek a szemek. Lassú tűzön, fedő nélkül főzzük amíg megpuhul. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük.
Tálba tesszük, hozzáadjuk a nagyon apróra vágott lilahagymát. A borecetből, cukorból, egy csipet sóból és az olívaolajból öntetet keverünk, meglocsoljuk vele a lencsét, összekeverjük.

a parmezános morzsához:
  • 2 szelet száraz kenyér, fokhagymával bedörzsölve
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 1 evőkanál reszelt parmezán
A kenyérből aprítógépben morzsát készítünk. Serpenyőbe tesszük, ráöntjük az olajat, aranysárgára pirítjuk. Megszórjuk a parmezánnal, összekeverjük.

Tálaláskor az édeskrumpli pürét szétterítjük egy tálon, ráhalmozzuk a lencsét, majd megszórjuk a  morzsával. A félretett sült zsályaleveleket is a lencsére tesszük.
Az egész köré tehetünk csíkokra vágott zöldsalátát, vagy bébispenótot, amire néhány teáskanál gránátalma szirupot pötyögtetünk. 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...