2015. november 16., hétfő

Karfiolleves a lehető legegyszerűbben


Tényleg annyira egyszerű, hogy szégyellem leírni. Mégis megteszem, mert engem is meglepett, hogy szinte semmi más nincs ebben a levesben, csak karfiol, meg víz. De talán pont a tiszta ízek miatt nagyon szépen működik. Persze nem elhanyagolható ízfokozó a tálaláskor hozzáadott dukkah, az egyiptomi fűszerkeverék, ami ropogósságával, fűszerességével csodásan ellenpontozza a krémlevest.
A dukkah-t már ajánlgattam korábban, most is csak ismételni tudom, hogy mennyire finom és milyen sokrétűen felhasználható. Itt a szürke tél, úgy kellenek az embernek az ilyen apró örömök, mint egy falat kenyér. Nagyon megéri elkészíteni belőle egy adagot, befőttesüvegben vígan elvan hetekig.

Recept:

  • 500 g karfiol
  • 200 g vaj
  • fél teáskanál őrölt koriander
  • 2-3 evőkanál dukkah fűszerkeverék
  • olívaolaj a tálaláshoz
A karfiolt rózsáira szedjük. Lábasba tesszük, hozzáadunk 150 g vajat és közepes tűzön addig kevergetjük, amíg a vaj felolvad. Felöntjük annyi vízzel, hogy egy ujjnyira ellepje. Egy teáskanál sóval és a korianderrel fűszerezzük, majd puhára főzzük. Botmixerrel pürésítjük, ha túl sűrű lenne, kevés forró vizet adunk hozzá. Végül beletesszük a maradék 50 g vajat, simára mixeljük.
Tálaláskor olívaolajat pötyögtetünk rá és bőven megszórjuk dukkah fűszerkeverékkel. 

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...